2010. szeptember 10., péntek

Az amerikai álom

Mikor elvégzi a gyerek az iskolát, megkapja az első munkahelyét. Független akar lenni, ezért bérel egy lakást, megteheti, hiszen a fizetéséből futja. Aztán megtalálja álmai párját, a fiatalok összeköltöznek, immár csak 1 rezsit kell fizetniük kettőjüknek, meg persze az esetleges diákhiteleket. Telik - múlik az idő, szeretnének házat, berendezést, autót. Néhány 10 millióból ezeket meg is lehetne venni, de ugye ennyijük nincs, de mivel van munkahelyük, kapnak hitelt mindenre. Így már mindenük megvan, és mindenért törleszteniük kell a fizetésükből. Ezek után persze félretenni nem tudnak, ha kell valami, megvehetik áruvásárlási hitelből. Amit megkeresnek azonnal el is költik a hiteltörlesztésre, a megélhetésre és a szórakozásra. Mindezt 30-40 évig ki lehet húzni. Ekkor lejár a lakáshitel - jó esetben, mivel "ésszerű" szokás a hitelkártya és egyéb adósságokat hozzácsapni a hosszútávú, "alacsony kamatú" lakáshitelhez, így újra használható a hitelkártya és új áruhitelek vehetők fel. Végre elérik a nyugdíjaskort, nem kell dolgozniuk, ha megelégszenek az állami vagy magánnyugdíjjal, ami nagyon jó esetben a harmada, de legfeljebb a fele a korábbi keresetüknek. 


Lássuk,mi marad:
-Nem kell új ruhákat venni
-Nem kell munkába járni (üzemanyag spórolás)
-Nem, kell a gyerekeket istápolni (ha szerencsénk van, és nem munkanélküli a gyerekünk évekig)
-Fűtéssel lehet úgy spórolni, hogy 2 pulóvert veszünk fel, arra 2 kardigánt, alulra meg 2 melegítő nadrágot, így túl lehet élni a 16 fokot is.
-Nem kell étteremből rendelni, illetve drága húsokat venni, jó a csirke far-hát is, meg a krumplis tészta is.


Amire nem gondoltak volna fiatal korukban:
-A gyógyszerek ára az egekig ér, és nem egy gyógyszer kell majd, hanem 5 vagy több.
-Az orvos nem ingyen dolgozik, hanem jó pénzért.
-Jó dolog volt fiatalon nyaralgatni menni, de most már nincs miből.
...


Ha szereti a csirke far-hátat és vágyik a fent vázolt életre, NE keressen meg! Jön magától.
De ha szeretné ezt a véget elkerülni, hívjon egy ingyenes konzultációra, szívesen megbeszélem Önnel a megoldást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése